Definíció: Magának határt szabó (személy), aki saját szükségleteinek, vágyainak kielégítését józan keretek közé szorítja.
A mértékletes embert egyben bölcsnek is tartják. Egy mértékletes ember nem csak a mára gondol.

A mértékletesség az az erény, amely a leginkább rajtunk múlik, amit egy életen át fejleszteni tudunk.

A mértékletesség erénye a cselekvő személyre irányul, aki belső erőit, ösztöneit, érzelmeit és vágyait rendezve törekszik kibontakoztatni képességeit.

Ezek a belső erők adják az emberi élethez a lendületet, tehát elengedhetetlenül fontosak. Ilyen belső erők a fajfenntartási és létfenntartási ösztön, de ilyen belső erők az érzelmek is, mint például az öröm, a fájdalom és a harag. A tapasztalat szerint az ösztönök hiánya az embert életképtelenné, enerválttá teszi, az érzelmek hiánya pedig jellegtelenné, „sótlanná” alakítja. Azonban az is ősi tapasztalat, hogy ha ezeket az ösztönöket és érzelmeket az ember nem tudja az értelmével rendezni, akkor ezek elszabadulva önpusztítóvá tudnak válni. Az elszabadult ösztön „vakká” teszi az embert más értékek iránt.

A  mértékletesség erényének nem az a feladata, hogy a vágyainkat elapassza vagy elfojtsa, mert ez az élet meggyengülését jelentené, hanem az, hogy ezeket az ösztönöket az értelem segítségével rendezze, és helyes irányba terelje. A mértékletesség hozhatja harmóniába az életünket.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a mértékletesség hatással van egész életünkre, hiszen ahhoz, hogy valaki a külső valóságot meg tudja ismerni, belső ösztönös és érzelmi rendezettségre van szüksége. Aki önmagában nem tudja megvalósítani a rendet, annak kevés a reménye arra, hogy a világban levő rendet felismerje, és annak megvalósulását segítse. Az ember akkor mértékletes, hogyha a saját egyéni életében megtalálja a helyes mértéket.

Az erényeket nem lehet az emberekre rákényszeríteni, azokat csak példával és neveléssel lehet átadni. Ez a mértékletességre különösen igaz. Nem érdemes törvénnyé tenni, mert szigornak érezzük.

A KÖZSZEREPLŐK MÉRTÉKLETESSÉGE

A „most, nekem, mindent, azonnal!” elve a kapcsolatok felbomlásához vezet, melynek legfőbb megszenvedői a gyerekek, s végső soron a társadalom egésze.
Az idősebbek – ahogy évszázadokkal ezelőtt is – úgy érzik, hogy a tradíció tisztelete egyre csak fogy. Minél fiatalabb egy generáció, annál kevésbé értékeli helyesen a múltat. Pedig a múltnak kiegyensúlyozó és mértékletességre buzdító üzenete van. Ha így tekintünk a múltra, akár egy nemzet vagy egy ember történetére, akkor azt átfogóbban tudjuk értékelni. Találhatunk benne tiszteletreméltót még akkor is, hogyha valami nem sikerült benne. Az organikus, a kiszámítható és fenntartható fejlődés, a tisztelet megadása a tudásnak, a tapasztalatnak, alapja a mértékletességnek.

MÉRTÉKLETESSÉG ERÉNYE A NAPJAINKBAN

Meg kell alapozni a nyugalom és megállapodottság kultúráját. Nagy jelentősége van annak, hogy képesek legyünk egymás felé fordulni, és az élet valódi problémáira válaszokat keresni. Ne a másik legyőzése, megelőzése legyen a cél, hanem az, hogy az élet forrása legyünk minél többeknek.

MÉRTÉKTELEN FOGYASZTÁS

Mai környezetünk fogyasztási környezet. A  beszédmodor, a megjelenés, az életvitel, a presztízsfogyasztással való villogás, tündöklés, stb. mindent tarol. Képeken, hangokon, mindenen keresztül azt harsogja a fülünkbe: „annyit érsz, amennyi pénzed van!” A mértékletesség ma nem divat.

Az erkölcs alulmaradt a fogyasztással szemben. Az ökológiai közgazdászok rámutatnak, hogy a pazarlás jelenlegi mértéke óriási baj, káros, sőt tragikus. Fogyasztásunk, amelyet az ökológiai lábnyommal mérünk, messze meghaladja a Föld teherbíró képességét. Ma már három Föld se lenne elég ahhoz, hogy mindenki amerikai fogyasztási színvonalon éljen. A szennyezés elönti a Földet, elborít bennünket, ellehetetleníti az életet. A pazarlás visszaélés a természet erőforrásaival, a mértékletesség hiánya.

Az ember úgy tud közelíteni legjobban a végső cél felé, ha megtanulja, az erényes cselekvésben, szabadon és következetesen tenni a jót. Az erények alkalmassá tesznek minket arra, hogy tartósan helyes cselekedeteket vigyünk véghez.

Definíció: Készség, amely leküzdi a célirányos cselekvést meghiúsító félelemérzést és megerősíti a lelket, hogy az egyén a jó irányában cselekedjen.

Az erősség bátor kitartás, egy terv, cselekedet mellett valami jó érdekében, a nehézségek, a környezet ellenállása és a kudarcok ellenére is.
Az erősség kiállás valami mellett akkor is, ha az veszéllyel jár. Az erősség logikailag az után következik, hogy elköteleződtünk egy érték mellett.
Az erősség az a határozottság, amivel az ember követi az eszményt.
A lelkiismeret szava időnként olyan döntésekre szólít fel, amelyek a környezetünkben nem divatosak. Ilyenkor az erősség arra indít, hogy kiálljunk a meggyőződésünk mellett, még ha az hátrányokhoz is vezet.
Az erősség a helyes mérték a félelem és a vakmerőség között, ami józanságot igényel. Az erősség erényében egyszerre van meg a készség a vértanúságra, valamint az önkorlátozás.

Az erősség vagy bátorság nem könnyű: „Ha nincs kín, nincs díj.”
Az erősségre a „kimondani, felvállalni, kitartani” hármassága jellemző. Ilyenkor azt érezzük, nem tehetjük meg, hogy hallgatunk, nem tehetjük meg, hogy nem vállaljuk, és nem tehetjük meg, hogy feladjuk.
Az erősség erényére négy dolog jellemző: cselekvésünk jó cél érdekében történik, jelentős ellenállást kell legyőzzünk, kitartunk az elveink mellett, és valamilyen eredményt érünk el.

1. „Az élet nem más, mint természetes nehézség.” – Az a tudat, hogy az élet szenvedéssel jár, abból adódik, hogy nem egy tökéletes világban élünk s ezenfelül mi magunk sem vagyunk tökéletesek. Létünk során egyaránt meg kell tanulnunk elviselni a fizikai szenvedést – betegségeket, fájdalmat, sebeket, fáradtságot, öregséget és végül a halált, és a pszichikai szenvedést is – szomorúságot, félelmet, frusztrációt, csalódást, depressziót. Még akkor is, ha a szenvedések mellett az élet sok jót is tartogat számunkra – boldogságot, örömet, megkönnyebbülést, az élet csak tökéletlen marad, hiszen a dolgok, lények, melyek körülvesznek, mind múlandók. Ez pedig, hogy világunkban semmi sem halhatatlan, azt jelenti, semmi sem örök az életünkben sem, így az sem lesz velünk mindig, ami/aki boldoggá tett minket.

2. „Nem éled meg a jelen pillanatot”
Minden esetben vigyázunk arra, hogy alaposan mérjük fel lehetőségeinket, melyet szem előtt tartva mindvégig a tervezésünk során. Nehogy abba a hibába esünk, hogy a lehetetlent hajszoljuk. Az európai emberekre jellemző ugyanis a fegyelmezetlen gondolkodás! Mit is jelent ez? Az európai emberek az irrealitásban kóborolnak vagy a múltjukon és a sérelmeiken rágódnak, ami irrealitás, mert már nincs, vagy a jövőjükön töprengenek, ami szintén irrealitás, mert még nincs! Ebből kifolyólag nem élik meg kellő intenzitással a jelent a MOST-t azon átszaladnak, figyelmen kívül hadják. Ezt lelki fegyelmezetlenségnek gondolom – elmenekülés a jelenből a múltba vagy a jövőbe. Ennek a magyar megfelelője Hamvas Béla művei, aki valahol azt állítja, hogy az élethez kellékek kellenek. Ahhoz, hogy az ember megfelelően élni tudjon lakásra van szüksége, ahhoz hogy éhségét csillapítsa, élelemre van szüksége, ahhoz hogy ne fázon melegre van szüksége. Tehát kellékekre van szüksége az embereknek. A nyugati kultúrának ott van a rákfenéje, hogy állandóan jobb kellékeket akar! Ha van egy lakása egy házat szeretne, ha van, egy Opelje Mercedest szeretne, ha ezek megvannak egy nyaralót szeretne, tehát nem tudatosan tervszerűen akarja a célját elérni, hanem csak sodródik és örök elégedetlen a jelenlegi állapotával. A kellékek nem tudatos és realisztikus hajszolása viszi el az emberek életét és amikor, már minden kellék megvan jó esetben, akkor maga az embert viszi el az infarktus és nincs tovább! Hitem szerint, nincs azzal baj, hogy mindig szeretnél jobbat és jobbat csak előre TUDATOSAN tűzd ki célként, hogy mit mikorra szeretnél elérni az életben és hova szeretnél eljutni, akkor a célhoz vezető út mintegy kalandtúra lesz a számodra és nem csupa gyötrelem. Amikor megszerezted, amit célként tűztél ki magad elé, akkor nyugodtan, elégedetten és lelkileg kiegyensúlyozva éld a vágyott életedet és tudod, figyelsz a MOST-ra!

3. „A nehézség alapja a ragaszkodás.” – A nehézség forrása a ragaszkodás azokhoz a dolgokhoz, amelyek mulandók, illetve ebből a ragaszkodásból adódó tudatlanság, közömbösség. A halandó dolgok esetében nemcsak a fizikai létükben előttünk lévő tárgyakra, személyekre kell gondolnunk, hanem ide tartoznak a gondolatok, képzetek, ábrándok – mindaz, amit értelmezni tudunk. A tudatlanság, közömbösség pedig az értelmezések hiányát, elkerülését jelenti azokkal a dolgokkal szemben, melyeket agyunk észlel, melyekhez ragaszkodik. A leggyakoribb okok, melyek miatt szenvedünk, a vágyakozás, szenvedély, a karrier- és vagyonhajsza, a hírnév és népszerűség elérése, vagyis szenvedni akkor szoktunk, mikor nem akarunk kiengedni valamit a kezünkből, amikor sóvárgunk valami után. És mivel olyan dolgokhoz ragaszkodunk, amelyek mulandók, elkerülhetetlen a szenvedés is.

4. „A szenvedés akkor ér véget, ha figyelünk a viselkedésünkre.” –
A felsorolt néhány viselkedésedet meghatározó tettek gondolatok legyenek az iránymutatók a mindennapi életedben. Ha az alábbiakat beülteted, a mindennapjaidba toronymagasra emeled a jó közérzetedet.
– a gondolatainkat – kerüld mások megbántását és a téves vélemények alkotását;
– a szavainkat – kerüld a pletykát, a hazugságot, a bántó akcentust, stb.
– a cselekedeteidet – ne lopj, ölj vagy hajts végre antiszociális cselekedeteket, olyanokat, melyekkel másoknak fájdalmat okozol;
– a mindennapi életünket – mindig a helyes utat válaszd a tetteidben, beszédedben, gondolataidban;
– az erőfeszítéseinket – ha megtetted az első lépést, légy kitartó a többiben;
– a figyelmünket – légy a tudatában az „itt és most”-nak ahelyett, hogy az „ott és majd”-ról álmodozz;
– az összpontosításunkat, koncentrálásunkat – mindig arra törekedj, hogy kiegyensúlyozott közérzeted, mentális állapotod legyen.
A végkövetkeztetés tehát az, hogy a megtanuljuk kordában tartani a testünk és az elménk, ezenfelül segítünk másokon ahelyett, hogy megbántanánk őket, okosabbak leszünk és megismerjük saját elménket, így pedig elkerüljük a szenvedést is.

Reggelente gyomorideged van, lehangolt vagy, nincs kedved mosolyogni. El kéne kezdened, de nincs hozzá kedved. Nincs meg a kellő motiváció.

Mindannyian átéltünk már olyan napokat, hogy cselekvőképtelennek érezzük magunkat és, ami még fokozza ezt a rossz kedélyállapotot, hogy tudjuk, hogy jelenlegi élethelyzetünkön változtatnunk kell, valaminek jönnie kell, hogy átlendítsen ezen a rossz élethelyzeten.

A másik ilyen próbatétel, ha valamit elkezdtél vagy valakinek, vagy valaminek a hatására megvan a kellő motivációd is, de időközben mégis alábbhagy a lelkesedésed. Itt rögtön megjegyezném nem te vagy ezért a hibás. Javaslom, keres fel és egy személyes konzultáció keretiben megtaláljuk a megoldást, hogy rá tudj térni a változás útjára, anélkül, hogy a jelenlegi életedet félre keljen tenni.

Segítek neked és elmondok néhány olyan módszert, ami nekem segített annak idején, változást hozni az életembe, hogy el tudjak indulni a céljaim felé. Azonban ha te már egy lépéssel közelebb vagy ahhoz, hogy elindulj a vágyott életed felé, mégpedig olyan tekintetben, hogy vannak egyértelműen világosan megfogalmazott céljaid, de még mindig ott lebeg a szemed előtt, hogy hogyan tovább, akkor én a megoldást a kezedbe adom, és nagy eséllyel eléred a célodat és így a vágyott életedet élheted.

De most jöjjön a hat módszer, amik segíthetnek, hogy változtatni tudj!

1. Figyelj magadra!
Ez az első lépés. A legtöbben probléma esetén kifelé nézelődnek, ott keresik a kifogásokat, és ott keresik a megoldást is. Rengeteg időt és energiát spórolhatsz meg magadnak, ha kihagyod ezt és egyből magadra kezdesz figyelni. Tudom, hogy ma már szinte közhely, amit most írok, de nagyon fontos az én életemben ez a gyakorlat életmentő volt. Figyeld meg magadat, figyeld meg a negatív érzést, ami hatalmába kerített, és élj meg minden egyes pillanatot a maga teljességében. Ne próbálj külső tényezőkre figyelni, ne keress kifogásokat, ne magyarázkodj, csak figyelj! Mit tapasztalsz? Milyen érzések kavarognak benned? Ne próbálj menekülni előlük, hanem nyugodtan ismerkedj velük és nevezd meg őket. Adj időt magadnak!
Majd ha ezzel megvagy, kezdd el megkeresni az okát annak, amit tapasztalsz. Félsz valamitől? Nem látod a célt? Valami vagy valaki visszatart? Nem a motiválatlanság az igazi ellenséged. Találd meg a valódi okot önmagad vagy kérhetsz tőlem segítséget. Ha megvan és megoldod, azzal átlendülsz ezen a determináló élethelyzeten illetve a tehetetlenség érzését is felszámolod magadban.

Gyakran már ez a tudatos önreflexió elég ahhoz, hogy cselekedj. Ne hazudj önmagadnak! Ne hitesd el magaddal, hogy nincs baj, mert veled nem lehet semmi baj. De lehet. Mindenkivel lehet időnként. Nézz szembe vele, ismerd meg és szűntesd meg a valódi okot!

2. Bontsd le!
Van, hogy maga a cél rettent el attól, hogy elindulj felé. És előfordul az is, hogy már elindultál, de ahogy telnek a napok, hetek, még mindig olyan távolinak és elérhetetlennek tűnik a célod. „Ez nekem túl sok! Lehetetlen, hogy valaha is elérjem!”
A hiba nem benned van. Ezt tanultad kisgyermek korod óta, és ezt hallod a legtöbb embertől is a környezetedben. Ami nekik nem sikerül, az lehetetlen. Megtanulod, hogy vannak korlátaid, még mielőtt elérnéd őket. Ezért nem is teszed túl magasra a lécet, nehogy igazuk legyen azoknak, akik előre megmondták, hogy nem fog sikerülni. És így lesz valóban igazuk.
De ha úgy döntesz, hogy nem foglalkozol a kishitűekkel, kilépsz a komfort zónádból, és folyamatosan kijjebb tolod a korlátaidat, akkor szép fokozatosan ki tudod törölni magadból azokat a koncepciókat, amik visszatartanak. Senki nem ért el soha igazán nagyszerű dolgot egyik napról a másikra. Amit ma látsz, az nem más, mint a félelmeid által hozott döntéseid sorozata. Semmi több. De több lesz akkor, ha ma egy picit hozzáteszel. Majd holnap ismét. Mindig egy picit, egészen addig, míg az átlagos nagyszerűvé érik.
Ezért fontos, hogy ne csak a végső cél legyen a szemed előtt, mert az könnyen válhat nyomasztóvá, ha még távol vagy tőle. Bontsd le a célodat apró lépésekre, és mindig csak a következőre fókuszálj. Egy híres ultramaraton futótól megkérdezték, miután megnyerte a több mint 200km-es futóversenyt, hogy hogyan volt képes fenntartani a motivációját a legnehezebb időszakokban. Azt válaszolta, hogy mindig csak a következő 15 percre koncentrált – mert mindenki képes 15 percet futni. Te is csak a következő kis lépéssel foglalkozz, és hamarosan azt veszed észre, hogy sokkal messzebbre jutottál, mint amit induláskor el tudtál képzelni.

3. Csinálj valamit!
Igen, ez elsőre furcsán hangzik. De ha bénultnak érzed magad és a legkisebb motivációt sem érzed magadban arra, hogy csináld a feladatodat, akkor csinálj valamit, aminek akár csak minimális haszna is van. Szinte mindegy, hogy mit, csak legyen valami kis eredménye. Mosogass el, tegyél rendet az asztalodon, tisztítsd le a cipődet, vagy töröld le a könyvespolcot. Mindegy, csak csinálj valamit!
Sokan arra várnak, hogy megjöjjön a motivációjuk, és aztán akarnak cselekedni. Csakhogy ez nem így működik. Ha a teljes motiválatlanság állapotába ragadtál, akkor hiába vársz, hogy majd egyszer csak nyakon öntenek egy motivációs löttyel, amitől hiper-cselekvőképesnek érzed majd magad. Sokszor éppen maga a cselekvés hozza meg a motivációt. Pont az, hogy elkezded. Mindig a kezdet az igazán nehéz.
Ha az elején nem adod át magad a tehetetlenség érzésének, akkor a folytatás legtöbbször már magától megy. Csinálj csak egy keveset és ne görcsölj! Ha úgy érzed, hogy szükséges, akkor pihentesd egy picit, majd folytasd. És ha már minimális eredményt látsz, a lendület tovább fog vinni. A lényeg, hogy ne várj, hanem kezdd el most!

4. Mozogj!
A testmozgás az egyik legjobb motiváló erő, amit a saját hasznodra tudsz fordítani. A rendszeres sport energiát és önbizalmat ad, a szervezeted hatékonyabban működik és folyamatosan újabb eredményeket érsz el, ami fenntartja a lendületet az élet más területein is. Emellett tudományosan igazolt tény, hogy a testmozgás hatására az agyban dopamin, szerotonin és endorfin hormonok szabadulnak fel, mely jobb közérzetet, de gyakran kifejezetten boldogságot is okoz. A kortizol termelését szabályozva pedig a stressz csökkentésében is segít a sport. Ráadásul nem elhanyagolható az sem, hogy azonnal érzed, hogy teljesítettél, elértél valamit.
Tehát ha instant motivációra van szükséged, akkor kapd fel a futócipőd, vedd kézbe a súlyzót, és irány előre!

5. Menj ki a természetbe!
Vagy ha városi környezetben vagy, akkor legalább egy csendes, nyugodt helyre, lehetőleg növények közé. Amikor a motor balesetemből való felépülés töltötte ki a napjaim nagy részét, rendszeresen kijártam a szabadba. A séta úgy igazán értékes, ha nincs célja; nem egyik pontból a másikba akarsz eljutni, hanem csak mész, amerre éppen kedved tartja, és elmerülsz a gondolataidban. Nekem rengeteget segített helyretenni az eseményeket, következő lépésként pedig hasznos új gondolatok születtek meg bennem arról, hogy merre tovább.
A sétának emellett hasonló hatása van, mint az előző pontban említett sportolásnak: csökkenti a stresszt és közérzetet javító hormonok termelését indukálja. A friss levegő az agyműködésedet is serkenti, és pszichésen is segít, hogy nem érzed bezárva magad. Szánj időt magadra; menj ki sétálni!

6. Emlékezz!
Használhatsz negatív motivációs erőt is, ha úgy érzed, hogy ez az, ami segít. Gondolj vissza arra, milyen kegyetlenül rossz érzés kerített hatalmába legutóbb, amikor motiválatlan voltál és nem csináltál semmit. Vetítsd előre, hogy most is ez fog következni, ha nem teszel ellene. Éld át újra azt az érzést minden részletében! Lásd kívülről magadat, ahogy szenvedsz, érezd, ahogy a gyomrod összeszorul, és érezd a testedben a fáradtságot.  Éld át újra azt az érzést, amikor feladod. És ezt a múltbéli negatív élményt használd fel arra, hogy mindent megtegyél azért, hogy elkerüld. Ez nagyon hatásos módszer tud lenni, mert belenyúlsz a saját érzelmi világodba – a saját félelmeidet használod fel.

Az alázat, mint erény a mai világban sajnos egy félreértelmezett szó. Nem tévesztendő össze az alázással, vagy a meghunyászkodással.
Akkor ki alázatos? Tudatában van, hogy hol a helyezkedik el Isten és emberek előtt. Mi az alázat? Nem önmagam állandó lekicsinylése, hanem a világban elfoglalt helyem elfogadása. Alázatos vagyok, ha sem többet, sem kevesebbet nem képzelek magamról, mint aki valójában vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy kicsoda Isten, és ki vagyok én.  Az emberekkel szemben pedig akkor vagyok alázatos, ha tisztában vagyok vele, hogy vannak nálam erényesebbek, tehetségesebbek, okosabbak is. Vagy lehet, hogy valakinél én vagyok okosabb, valamiben ügyesebb, de eközben türelemben, szeretetben talán messze felülmúl engem. Ezek a különbségek azért adattak, hogy használni tudjunk egymásnak. Az emberek előtti alázat lényege, hogy tudom, van nálam jobb. Az alázat röviden: tisztánlátás. Annak látni magam, aki valójában vagyok Isten és emberek előtt, nem többnek, de nem is kevesebbnek.
Az alázatos ember látja az erősségeit és gyengeségeit, és hajlandó tanulni a másiktól. Ez a tisztánlátás helyére teszi az életét az emberek előtt, és ez teszi képessé az isteni kegyelem elfogadására is, mert tudja, hogy szüksége van rá.

Az alázatos emberek kevésbé agresszívek
Más kutatások azt mutatták ki, hogy az alázatosabb emberekre kevésbé jellemző az erőszak, illetve az, hogy elítélnének másokat. Amikor valaki alázatos, el tudja fogadni, hogy egymással párhuzamosan egyszerre több igazság is létezhet. Így a tapasztalatok szerint az alázatos emberek, noha folyamatosan nyitottak a fejlődésre, kevésbé manipulálhatók a meggyőződéseikkel kapcsolatban, jobban tolerálják az ellentmondásokat.

Nem egy alárendelt vagy alávaló viszonyt fejez ki két ember között. Valójában az alázat egy igen fontos tulajdonság, ha a kapcsolataink mibenlétéről van szó. A tisztelet, a megbecsülés prezentálásának egyik csalhatatlan jele. És nem csak az emberek irányába, hanem a saját magunk felé is.

Bocsánat kérés. Szoktunk? Tudunk? Vagy tévedhetetlennek véljük magunkat? Olyasvalakinek, aki nem hibázik, vagy ha mégis, neki akkor sem kell elnézést kérnie senkitől, mert miért is kéne. Bocsássanak meg nekünk kérés nélkül, hiszen elég nagy emberek vagyunk. Nagyvonalú gesztus elsajátítani a bocsánatkérés kultúráját. Azt jelenti, emberszámba vesszük a másikat. Megtiszteljük azzal, hogy elé állunk, a szemébe nézünk, és az elnézését kérjük. Nehéz beismerni a tévedést, egy valakinek okozott kellemetlenséget, ne adj Isten, kárt. Azonban nem lehetünk annyira rátartiak, hogy ne vállaljuk be.

A másik is ember. Nem csak akkor ember az ember, ha megsértjük. Életünk nagy részében emberek találhatók körülöttünk. Az utcán, a boltban, a munkahelyen, otthon. Vajon észrevesszük őket? Vagy átnézünk rajtuk, mintha ott sem lennének? Átlépünk, letaposunk, tolongunk, lökdösődünk, mert csak mi számítunk egyedül. Soha nem tudhatjuk, akibe ma ismeretlenül belekötünk, azzal mikor hoz újra össze az élet. És ha soha, akkor sem élhetünk a magánzó látszatát keltve. Végtére is, mindenki életében eljön a pillanat, amikor szüksége lesz valakire. A céljaihoz, a tovább haladásához. Vagy a túléléséhez.

Nem tudunk mindent. 
Beismerjük, hogy nem értünk mindenhez? Vagy folyton rávágjuk, hogy ezt mi már tudjuk, nekünk nincs szükségünk erre vagy arra, mi élből megoldjuk a dolgokat. Lev Tolsztoj mondta; „Alázat nélkül lehetetlen a tökéletesedés.” Aki abbahagyja a tanulást és olvasást, csak azért, mert vége szakadt az iskolai éveinek, az előbb-utóbb rájön, mennyire nem tud semmit. Minél többet okul, annál nagyobb lesz a rálátása a világra, és annál inkább kikristályosodik előtte, mi mindent nem tud, mi mindenről nincs még csak fogalma sem. Ez tény, akár elfogadjuk, akár nem. A legjobb szakember az, aki nem ragad le a múltban szerzett ismereteinél, hanem továbbképzi magát, naprakésszé válik, naprakész marad.

Nyitottság és kiállás. Ahogy az ismereteink folyamatos bővítése is feltételez egyfajta nyitottságot, úgy a világ egyéb dolgai iránti kifelé fordulás is alázatot igényel. Érdeklődő és szemlélődő módon figyelni a környezetünkre, szenzitívnek lenni a történésekkel szemben. Befogadni a külső behatásokat, reagálni rájuk, részt venni bennük és kiállni a helyes ügyekért. Olykor szükség van rá, hogy hangot adjunk a meggyőződésünknek és valami vagy valaki mellé álljunk. Nem gubózhatunk be, nem telepedhetünk rá másokra, hanem meg kell halljuk a körülöttünk élők hangját és segítő kezet kell nyújtanunk, ha indokolt.