Definíció: Magának határt szabó (személy), aki saját szükségleteinek, vágyainak kielégítését józan keretek közé szorítja.
A mértékletes embert egyben bölcsnek is tartják. Egy mértékletes ember nem csak a mára gondol.
A mértékletesség az az erény, amely a leginkább rajtunk múlik, amit egy életen át fejleszteni tudunk.
A mértékletesség erénye a cselekvő személyre irányul, aki belső erőit, ösztöneit, érzelmeit és vágyait rendezve törekszik kibontakoztatni képességeit.
Ezek a belső erők adják az emberi élethez a lendületet, tehát elengedhetetlenül fontosak. Ilyen belső erők a fajfenntartási és létfenntartási ösztön, de ilyen belső erők az érzelmek is, mint például az öröm, a fájdalom és a harag. A tapasztalat szerint az ösztönök hiánya az embert életképtelenné, enerválttá teszi, az érzelmek hiánya pedig jellegtelenné, „sótlanná” alakítja. Azonban az is ősi tapasztalat, hogy ha ezeket az ösztönöket és érzelmeket az ember nem tudja az értelmével rendezni, akkor ezek elszabadulva önpusztítóvá tudnak válni. Az elszabadult ösztön „vakká” teszi az embert más értékek iránt.
A mértékletesség erényének nem az a feladata, hogy a vágyainkat elapassza vagy elfojtsa, mert ez az élet meggyengülését jelentené, hanem az, hogy ezeket az ösztönöket az értelem segítségével rendezze, és helyes irányba terelje. A mértékletesség hozhatja harmóniába az életünket.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a mértékletesség hatással van egész életünkre, hiszen ahhoz, hogy valaki a külső valóságot meg tudja ismerni, belső ösztönös és érzelmi rendezettségre van szüksége. Aki önmagában nem tudja megvalósítani a rendet, annak kevés a reménye arra, hogy a világban levő rendet felismerje, és annak megvalósulását segítse. Az ember akkor mértékletes, hogyha a saját egyéni életében megtalálja a helyes mértéket.
Az erényeket nem lehet az emberekre rákényszeríteni, azokat csak példával és neveléssel lehet átadni. Ez a mértékletességre különösen igaz. Nem érdemes törvénnyé tenni, mert szigornak érezzük.
A KÖZSZEREPLŐK MÉRTÉKLETESSÉGE
A „most, nekem, mindent, azonnal!” elve a kapcsolatok felbomlásához vezet, melynek legfőbb megszenvedői a gyerekek, s végső soron a társadalom egésze.
Az idősebbek – ahogy évszázadokkal ezelőtt is – úgy érzik, hogy a tradíció tisztelete egyre csak fogy. Minél fiatalabb egy generáció, annál kevésbé értékeli helyesen a múltat. Pedig a múltnak kiegyensúlyozó és mértékletességre buzdító üzenete van. Ha így tekintünk a múltra, akár egy nemzet vagy egy ember történetére, akkor azt átfogóbban tudjuk értékelni. Találhatunk benne tiszteletreméltót még akkor is, hogyha valami nem sikerült benne. Az organikus, a kiszámítható és fenntartható fejlődés, a tisztelet megadása a tudásnak, a tapasztalatnak, alapja a mértékletességnek.
MÉRTÉKLETESSÉG ERÉNYE A NAPJAINKBAN
Meg kell alapozni a nyugalom és megállapodottság kultúráját. Nagy jelentősége van annak, hogy képesek legyünk egymás felé fordulni, és az élet valódi problémáira válaszokat keresni. Ne a másik legyőzése, megelőzése legyen a cél, hanem az, hogy az élet forrása legyünk minél többeknek.
MÉRTÉKTELEN FOGYASZTÁS
Mai környezetünk fogyasztási környezet. A beszédmodor, a megjelenés, az életvitel, a presztízsfogyasztással való villogás, tündöklés, stb. mindent tarol. Képeken, hangokon, mindenen keresztül azt harsogja a fülünkbe: „annyit érsz, amennyi pénzed van!” A mértékletesség ma nem divat.
Az erkölcs alulmaradt a fogyasztással szemben. Az ökológiai közgazdászok rámutatnak, hogy a pazarlás jelenlegi mértéke óriási baj, káros, sőt tragikus. Fogyasztásunk, amelyet az ökológiai lábnyommal mérünk, messze meghaladja a Föld teherbíró képességét. Ma már három Föld se lenne elég ahhoz, hogy mindenki amerikai fogyasztási színvonalon éljen. A szennyezés elönti a Földet, elborít bennünket, ellehetetleníti az életet. A pazarlás visszaélés a természet erőforrásaival, a mértékletesség hiánya.
Az ember úgy tud közelíteni legjobban a végső cél felé, ha megtanulja, az erényes cselekvésben, szabadon és következetesen tenni a jót. Az erények alkalmassá tesznek minket arra, hogy tartósan helyes cselekedeteket vigyünk véghez.