Motiváció vagy Inspiráció. Mi a különbség?

Nézz körül jelenlegi életedben és tudatosítsd magadban hogy jelenlegi helyzeted MÚLTBELI rezgésszinted következménye. A céljaid, az álmaid, amely felé jelenleg tartasz, azzal a rezgésszinttel harmonizálnak, ahogyan JELENLEG érzed magad, amilyen a jelenlegi rezgésed. Tehát ÉREZD MAGAD JÓL! Tudnod kell, hogy az, amire vágysz, már úton van. A te feladatod az, hogy biztosítsd a magas rezgésszintet. Érezd minél gyakrabban úgy magad mintha az álmod már valóra vált volna. Apránként érzékelni fogod környezetedben a változást. Ez egy nagyon egyszerű recept, könnyen követhető és minél többet gyakorlod annál gördülékenyebb lesz. A gyakorlás következtében egyre gyorsabban fogsz eredményeket elérni mivel egy idő után kiválóan érzékelni fogod azt is, hogy mit súg a szíved. Az inspirációd kiválóan fog működni. Az inspiráció szó egyébként azt jelenti, hogy „életet lehelni valamibe”.
Mi a különbség tehát az inspirált tett és a motivált tett között?
A motivációra általában úgy tekintek, mint egy rövid távú dologra vagy valamire, ami mögött általában nincsen szenvedély vagy lelkesedés. Elképzelhető hogy motiváltak vagyunk abban, hogy befejezzünk egy projektet a munkahelyünkön vagy otthon. Lehet, hogy motiváltak vagyunk abban, hogy kitakarítsunk, hogy kifizessük a számláinkat stb. Motiváltakká válunk akkor, amikor valamilyen formában kötelezettséget vállalunk.

Miért?
Azért mert szeretnénk, ha előléptetnének a munkahelyünkön vagy nagyobb fizetést szeretnénk vagy tiszta környezetet vagy, hogy ne kapcsolják ki az elektromos áramot a lakásunkban. Nem túlságosan inspiráló helyzetek, de ezeknek is megvan az értelmük és a helyük az életünkben. Tehát a motiváció rendkívül fontos, de tudni kell a helyén kezelni. Az inspiráció ezzel szemben sokkal nagyobb és hosszabb távú, mint a motiváció, de ha jól megfigyeled, láthatod, hogy az inspiráció a motivációdnak a mozgató rugója. Az inspiráció a szívedhez és lelkedhez beszél. Az inspiráció motiválhat téged abban, hogy a nehéz időszakokban is előre nézz és menj tovább. Az inspiráció ad erőt és kitartást ahhoz, hogy a semmiből megépítsd az álmod. Az embereket más más dolog inspirálja. Lehet, hogy téged az inspirál, hogy hatással légy mások életére vagy, hogy változást hozz a világba vagy, hogy etesd az éhező gyerekeket. Az inspiráció az univerzum sugallata és az üzenet csak neked szól. Mindig ötletet ad neked hogy hogyan és merre lépj tovább. Feladat: Azt javaslom, hogy vedd egy kicsit szemügyre a céljaidat, álmaidat.

Mely célok, álmok megvalósításában érzed magad motiváltnak és melyekben érzel inspirációt?

Kérdezhetném például úgy is, hogy célod, álmod mely aspektusát érzed motiválónak és melyiket inspirálónak?

Az inspiráció egy fantasztikus erő, amely mozgásban tart a célodhoz vezető úton, főleg amikor akadályokban ütközöl. Ilyenkor nagyon sokat segít a továbblépésben a valódi, szíved mélyéről és lelkedhez szóló inspiráció. Ezért érdemes elgondolkodnod azon, hogy mi az, ami valóban inspirál téged, mi az, ami képes fellobbantani a lelkesedésedet. Ezt az információt arra is felhasználhatod, hogy tovább finomíts a céljaidon. Elképzelhető, hogy találtál a célodban olyan vetületet, ami már nem inspirál (vagy motivál). Elképzelhető hogy átírod céljaid listáját, hogy sokkal több inspiráció legyen benne. Bónusz gyakorlat: A nap folyamán próbáld megfigyelni azt, hogy mi az ami, motivál téged és milyen az, amikor inspirációt érzel. Megfigyelheted ezt például az ebéd választásánál, vagy amikor például hazafelé vezető utat kiválasztod, vagy amikor eldöntöd, hogy melyik barátodat hívod fel. Tudatosítsd magadban a mozgatórugód természetét.

Forrás:
Részletek: Rezgésszint emelő

„OLYANNAK SZERETLEK, AMILYEN VAGY!” – NINCS SZERETET ELFOGADÁS NÉLKÜL
Amikor szeretek valakit, úgy szeretem, ahogy van. Ezért alapja a szeretetnek az elfogadás. A másikat Önmagáért szeretem, nem pedig azt a fantáziaképet szeretem benne, amit elképzelek, akinek megálmodom, amivé vágyom, hogy váljon. Sok kapcsolat azért fut zátonyra, mert az alapok nincsenek meg: az elfogadás.

LÁTOM A MÁSIK TÖKÉLETLENSÉGÉT
számomra azonban a tökéletlenségével együtt tökéletes. Vagy ha ezt nem így élem meg, nem az én Társam. Nem várok el tőle olyan dolgokat, amikről tudom, hogy nem működnek neki, vagy amit nem szokott megtenni. Ha az én működésemhez azok nélkülözhetetlenek, és én úgy érzem magam jól, akkor vagy megcsinálom én, vagy keresek másvalakit, akivel jobban működöm. De aki csak feltételekkel tudja elfogadni a másikat, soha nem fogja tudni feltétel nélkül szeretni.
Hogy egy nagyon gyakorlatias példával mutassam be mindezt: Ha Téged megőrjít, hogy a párod nem csukja le a WC tetőt, vagy hogy szanaszét hagyja a ruháit, két dolgot tehetsz: Megengedésbe kerülsz ezzel és te magad változtatod meg a nézőpontodat, hogy számodra nem okoz gondot a WC tető le nem csukása és a ruhák szétdobálása, így nem indít be nyomógombot, nem fog idegesíteni a dolog.

EZZEL ELFOGADOD,
hogy így is lehet élni, és elfogadod azt is, hogy ő így működik. Te magad kerülsz elfogadásba. A másik lehetőséged pedig az, ha a Te működésedbe nem fér bele mindez, ha számodra elfogadhatatlanok ezek a szokások, akkor pedig olyan személyt keresel, aki hasonlóképpen működik, mint Te. Akinek a működésében szintén benne van az, hogy lehajtja maga után a WC tetőt és nem dobálja szanaszét a ruhát.
De az nem biztos, hogy célravezető, ha elkezded a másikat elvárásokkal bombázni, és különösen hisztivel vagy veszekedésekkel mérgezni a kapcsolatot. Kérni természetesen lehet, hiszen alapvetően formálódunk, csiszolódunk egymás mellett, túllépve saját korlátainkon, de ha sokadik kérésre
sem történik változás, akkor valószínűleg nem kompatibilis a két fél működése. Van ilyen. Ítéletek nélkül ez nem jó vagy rossz dolog, csak egyszerűen nem működtök jól egymással.

VONATKOZTASSUNK EL

ettől a fenti két banális példától, mert habár extrém esetben a casus belli (háború) ilyen helyzetekben is kirobbanhat, alapvetően sokkal cizelláltabb kérdésekben jelenik meg. Éppen ezért nélkülözhetetlen a tisztánlátás Önmagunkkal kapcsolatban, hogy tudjuk, és ki is merjük nyilvánítani, mi az, ami számunkra MŰKÖDIK Önmagunkkal és a másikkal kapcsolatban? Hogy mi magunk hogyan működünk egy kapcsolatban, hogyan érezzük magunkat teljesnek benne, mi könnyű számunkra.

Mi az, ami számodra „elfogadhatatlan” egy kapcsolatban? Nem azért mert bűn lenne vagy megítéled rossznak, csupán tudod azt, hogy oké, mások csinálják, nem érdekel az Téged, de SZÁMODRA nem működik. Roppant fontos kérdés és nagy a különbség a kettő között.

AZ ELFOGADÁSOD TŐLED FÜGG, SENKI MÁSTÓL.

Az, hogy Te mennyire fogadod el magadat és a másikat az kizárólag tőled függ. Ahhoz a másiknak nem sok köze van. Így hogy a másik cselekedete benned mit vált ki: kibillent-e az egyensúlyodból vagy nem, az bizony rólad szól.
Tehát Önmagunk működésének az ismerete, és ennek elvárások és feltételek nélküli kommunikálása, olyan alapja tehát a párkapcsolatnak, ami mind rövid, mind hosszú távon számos problémát előz meg. A semleges, ítéletektől és elvárásoktól mentes kinyilvánítása annak, hogy: „Drágám, én így működöm.” rövidre tud zárni egy kapcsolatot, vagy ellenkezőleg, nagyon hosszú távra meg is tudja alapozni azt. Ekkor pedig ezek az alapok olyan stabilak lesznek, amely megingathatatlan, és kiállja a külső viharok próbáját.

Önfegyelem, önuralom
Az önfegyelem az erőfeszítésre való képességet jelenti; a cselekvésre való lendületet bármilyen körülmények között, függetlenül a hangulatainktól, érzéseinktől, gondolatainktól.
Az önfegyelem három alappillére: engedelmesség, akaraterő, kitartás.

Nézzük a sorrendet. Ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat változtatnunk kell a mindennapi szokásainkon – valamit másképp kell csinálnunk, mint ahogyan eddig. Na, már most az kizárólag úgy lehetséges, ha megtanuljuk az önfegyelmet és önuralmat alkalmazni és megfelelően a mindennapi életünkbe beültetni. Sok ember kétségbeesve változtatni szeretne, de még sem sikerül nekik, mert nem tudják megfelelően alkalmazni az önfegyelem és az önuralom viselkedési formáit. Bármilyen sikerről is legyen szó a világon, annak mindig ára van. Más szavakkal: a sikerért meg kell dolgozni.
Ne feledjétek, a Sikernek nem titka van, hanem ára. Azok, akik hajlandóak megfizetni a siker árát, azok el is érik a céljaikat. Rengeteg olyan ember van a világon, akik szeretnének változtatni jelenlegi életükön, de túl lusták ahhoz, hogy erőfeszítéseket tegyenek a változás érdekében. Itt képbe is jött a lustaság fogalma, mint kritikus szempont. Hitem szerint az emberek egyik legnagyobb bűne a lustaság, ugyanis az egyik legnagyobb hiba, amit ember elkövethet saját magával szemben, hogy tudja, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy változtasson, sőt ehhez még a lehetőségei is megvannak a cselekvéshez, de a lustaság miatt nem kezd bele a megvalósításba.
A lustaság felett hamar irányítást kell szereznünk, mert kontroll nélkül teljesen rátelepszik életünkre gátat szabva a köztünk és az elérendő céljaink között.

Mikor miben segít az önuralom és az önfegyelem?
Amikor mindent átgondoltál és elhatároztad, hogy változtatni szeretnél jelenlegi életeden és belekezdesz ennek megvalósításába, akkor egy nagyerőfeszítésre van szükséged és ezek bizony járnak kellemetlen érzésekkel. Ekkor van szükséged a kitartásra és ugyanekkor rögtön segítségedre siet az önfegyelem. Az önfegyelem az, amivel a negatív szokásaidtól megtudsz szabadulni, ill. ugyan ennek a képességnek, köszönheted, hogy motivál téged arra, hogy mindennek ellenére kitarts a céljaid mellett.
Önuralomra van szükségünk abban az esetben, amikor egy rossz szokásunktól szándékozunk megszabadulni, azaz nem csinálni többet. A leggyakoribb embert próbáló feladat a dohányzásról való leszokás, Sokan tervezgetik a leszokást, de az első nehezebb nap után abba hadják feladják terveiket. Nincs megfelelő önuralmuk ezért aztán életük felett nincs irányításuk így a függőség kerül előtérbe.
Állhatatosnak kell lenned ellenállni a rövid távú örömöknek, fegyelmezetten ki kell tartanod a céljaid megvalósítása mellett függetlenül attól, hogy milyen kellemetlenségekkel jár ez.
Fontos megjegyezni:
Azok, akik sikert akarnak elérni az életükben, hajlandónak kell lenniük arra is, hogy elviseljék az ezzel járó kellemetlen érzéseket.

REKREÁCIÓ
A rekreáció értelmezése A rekreáció változatos definíciókkal került be a hazai szaknyelvi terminológiába A „rekreáció” latin eredetű nemzetközi szó, jelentése: üdülés, pihenés, felfrissülés. A rekreáció – leegyszerűsítve – a szabadidős tevékenység hatására bekövetkező közérzetjavulást jelenti.

A szabadidő és a rekreáció viszonya
A szabadidős és a rekreációs tevékenységek kapcsolatáról azt mondhatjuk, hogy minden rekreációt eredményező tevékenység szabadidős elfoglaltság, de nem minden szabadidős tevékenység rekreáció. A szabadidős tevékenységeknél a kötelezettségektől való eltávolodást, a szabad választás lehetőségét éljük meg, míg a rekreációnál – a szabadságérzeten túl – a közérzetjavító hatást tartjuk döntő momentumnak. Nyilvánvaló, hogy a döntési szabadság ezekben az esetekben is csak viszonylagos, hiszen determináló körülmények (szocializáció, anyagi helyzet, aktuális fizikai és mentális állapot stb.) minden cselekvés esetében fennállnak. Itt a szabadságot inkább a kötelezettség és a kényszer ellentéteként értelmezhetjük. Így nem tekinthetjük szabadidős aktivitásnak azokat a tevékenységeket, amelyek szükségesek a zavartalan társadalmi és családi viszonyok, vagy a biológiai lét fenntartása érdekében, tehát amelyek elmulasztása konfliktusokkal jár együtt, vagy esetleg betegségek kialakulásához vezet.

A (poszt) modern szabadidő sajátosságai, azaz a rekreáció hiánya
A hazai időmérleg-vizsgálatokból (KSH 2002; KSH 2011) ismert szabadidős tevékenységszerkezet alakulása nem a rekreáció térhódítását valószínűsíti. A Facebookozás, a videó játékozás, a televíziózás, a számítógépezés, a plázázás, a tömegrendezvényeken való passzív jelenlét teljesen elvonja energiánkat és, ami a legrosszabb, hogy egyre több családban érzékelhető a társas magány kialakulása. Egyre több dolgot már csak nézünk, és nem csinálunk. Nem vállaljuk a sikertelenség vagy a tökéletlenség kockázatát.

Nem akarunk megdolgozni az élményért. A szabadidő legnagyobb részét a szórakoztatóipar készen kínált termékeinek fogyasztásával vagy a szokásokon alapuló, sablonos mechanizmusok működtetésével töltjük. Jellemzően megpróbáljuk úgy alakítani a mindennapjainkat, hogy egy kis szabadidőnk is legyen és egy kicsit a kötelezőteendőinkkel is foglalkozunk. Azért alakul ki ez a reménytelen helyzet, mert az emberek nem tervezik meg előre a napjaikat, nincs időbeosztásuk és nem fokuszálnak megfelelően éppen akkor, amikor kellene. Ebből kifolyólag összemosódik a szabadidős tevékenységünk a feladataink elvégzésének időpontjával, ezért is érezzük egyre kevesebbnek a szabadidőnket. Napjaik azonos séma szerint zajlik, nincs olyan történés, amely nyomot hagyna az emlékezetben és a vitalitásban. Összefolyik minden, már nincs kitüntetett szerepe a szabadidőnek.
Pedig a minőségi szabadidő megélése az, ami lehetőséget adna számunkra, hogy eltávolodjunk a mindennapok rutinná és unalmassá vált feladatainak az eltávolodására. Elérhető mindaz, ami jó kedvvel és energiával tölt el. Emberemlékezet óta mindig is ez volt a „ráérő idő” alapvető funkciója. A szabadidő olyan időkeretté válhat, amelyben a személyes belső igények megmutatkozhatnak, az én-minőség megerősíthető, sőt fejleszthető. Ezzel szemben napjaink szabadidős attitűdjeit külső hatások alakítják, manipulálják. A szórakoztatóipar agresszív élménykínálata és fokozódó ingertelítettsége elidegeníti az embert az egyszerű önfeledt, személyes örömöktől. Lassan már azt is el hisszük, hogy magas életminőségre a fogyasztás útján lehet szert tenni. A szórakoztatóipar minimumra szorítja az egyéni aktivitást, miközben maximalizálni igyekszik a szórakozás eszközigényességét. A szabadidős trendek alapvető jellemzője a tétlenség, a passzív szórakozás. Az energiaminimumra törekvés, a fizikai inaktivitás öncéllá vált, és kiszorít minden mélyebb elégedettséget okozó tevékenységet a szabadidő-struktúrából. Ezek egyértelműen a rekreáció ellen ható tényezők, hiszen a rekreáció soha nem nélkülözheti az egyén aktív részvételét saját jólléte megteremtésében.

Következtetés
A rekreáció valójában a szubjektív életminőség javításának elsődleges eszköze. A rekreáció által kielégített emberi szükségletek közvetlenül is javítják az életminőséget, de a munkavégző-képesség és az egészség megújításán keresztül közvetve is hatnak rá. Az ismétlődő jó közérzet összeadódva egy magasabb életminőség-nívót eredményez. A rekreáció tehát nem cél-, hanem eszközérték a minőségi élet szolgálatában. Ez a tény azonban csak tovább növeli jelentőségét. Szabadidő rekreáció nélkül – egyike a legnagyobb pazarlásoknak, amelyeket életünk során elkövetünk. A minőségi élet felé tett óriási lépés lenne annak megtanulása, hogyan bánjuk a szabadidőnkkel önmagunk – és ne mások (elsősorban gazdasági vállalkozások) – hasznára. Ez részben önismereti kérdés, mivel a rekreáció mindig személyiségfüggő jelenség. A rekreáció tulajdonképpen arról szól, hogy képes vagyok-e önerőből megújítani önmagam, tudok-e egyszerű tevékenységek által, azokból merítve értéket létrehozni önmagam és a környezetem számára. A szabadidő-eltöltés ugyan felszabadult a hagyomány és a norma uralma alól, de ez csak látszatszabadság. Eljött az idő, hogy felismerjük a rekreációra nevelés fontosságát. Amíg még nem késő. Amíg még érezzük a fogyasztás és a rekreáció közötti különbséget. Mindig vannak pozitív minták, melyekre érdemes figyelni, melyek ellentrendként felmutatják a XXI. századi rekreáció vonzó formáit. Vannak például jó közösségi kezdeményezések (futóklubok, tánciskolák, hobbikörök stb.), melyek a társas „behívás” erejével megadják a kezdeti aktivációs energiát. Néha apró körülményeken múlnak a nagy dolgok. Akiben megvan a tudatos igény a rekreációra, előbb-utóbb rátalál a sajátjára.

Forrás:
Részletek: ÁBRAHÁM JÚLIA – BÁRDOS GYÖRGY

Nem minden ember tud ugyanolyan mértékben vagy mélységben megbocsátani. Hogy valaki képes-e a megbocsátásra, vagy milyen mélységben, annak van egy titka: ez a személyiség fejlődésében gyökerezik. Ugyanis nagy kérdés, hogy az életünkben átélt rosszal pici gyerekkorunktól kezdve mit kezdtünk, vagy mit tanultunk meg? Hogy mindazzal a rosszal, amivel találkozunk csecsemőkorunktól kezdve, mit lehet tenni?

A pszichológusok azt mondják erről, hogy vannak olyanok, akik, amikor az életükben a rosszal találkoztak, elsősorban azt tanulták meg – és ez a személyiségfejlődés egy sajátos állomása -, hogy ezzel a rosszal semmit sem lehet kezdeni, ezért le kell választanom magamról. Ez lehet valami rossz, ami engem ér, vagy amiből azt gondolom, hogy én vagyok rossz. Ezt leválasztom magamról, de mégis kell vele valamit tenni. A legjobb módszer arra, hogy ez a rossz valahova kerüljön, de ne nálam legyen, mert én nem tudok vele mit kezdeni, ha kivetítem valaki másra.

Ennek az önvédelmi módszernek nagyon sok előnye van rövidtávon. Ha bűnt követnek el ellenem, én iszonyú dühös vagyok, de a dühöm bűntudatot és szorongást kelt bennem, mert nem tudok mit kezdeni vele. Viszont azt gondolom, hogy ez rossz dolog, és a megoldás, hogy megszabaduljak a szorongásomtól, a félelmemtől és a haragomtól, amit rossznak tartok, hogy ezt kivetítem a másikra. Így ő lesz a rossz, és én leszek a jó.

A személyiségfejlődésünkben mindnyájan átmentünk ezen a fázison. De nem mindnyájan jutottunk el oda, hogy a következő lépés is elég mélyen kialakuljon bennünk. Vagy ha tovább is tudtunk fejlődni – akkor is, ha valami nagy megterhelés ért bennünket -, visszacsúszunk ehhez a megoldáshoz a bennünket ért vagy a bennünk tapasztalt rosszra vonatkozóan. Ha már egy kicsit erősebb és fejlettebb vagyok, akkor képes vagyok a rosszal nemcsak úgy bánni, hogy kivetítem a másikra, hogy ő legyen a rossz, én meg a jó. Hanem hajlandó vagyok belátni, hogy én egyszerre vagyok jó és rossz, és elismerni, hogy te is egyszerre vagy jó és rossz. Ez egy óriási lépés a személyiségfejlődésben.

Lehetünk mi 40 meg 125 évesek, akkor sem biztos, hogy itt tartunk. Lehet valaki akárhány éves, és mégis, amikor valami komoly érzelmi terhelés éri, akkor a személyiségfejlődésének egy alacsonyabb fázisára esik vissza, és úgy szabadul ettől a rossztól, hogy te vagy a rossz, és én a jó. Aki az életében tapasztalt rosszal kapcsolatban így működik, annak a számára a megbocsátás vagy lehetetlen, vagy felszínes marad. Ezért igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy vannak olyan emberek, akik nem képesek megbocsátani.

Ezért a megbocsátás azt is jelenti, hogy a személyiségünk elkezd fejlődni. Ha a személyiségünk nem tud fejlődni erről az alapvető megoldásról, akkor nem tudunk megbocsátani. Ha pedig valaki az érettebb személyiségfejlődésbeli megoldásra képes, ő alkalmas lesz a megbocsátásra.

Minél nagyobb terhelés alatt van az énünk, annál nagyobb az esélye, hogy egy fekete-fehér működésmóddal próbálunk szabadulni a rossztól, amit belül élünk át. Ez azt jelenti, hogy akkor járunk jól, ha elég érettek vagyunk ahhoz, hogy bírjuk az ellentmondásokat és az ambivalenciákat. Egy érettebb személyiség állapotának megfelelő, hogy egyszerre szeretlek és gyűlöllek. Hogy egyszerre tartalak jónak és rossznak. Egyszerre haragszom és félek. Egyszerre szeretném a vesztedet és akarom a javadat. Egyszerre akarok veled lenni, és közben nem akarom, hogy velem legyél.

Amikor képesek vagyunk bírni ezeket a kettőségeket, akkor vagyunk a személyiségünknek egy olyan talaján, amelyben a megbocsátás lehetővé válik. Különben nem.

Ezért néha arra van szükség, hogy akin látjuk, hogy az átélt és tapasztalt rosszal nem tud ezekben a kettősségekben gondolkodni, egyszerűen a személyiségfejlesztésre kell buzdítani. Különben sosem fog megbocsátani.

Melyek tehát a hiteles megbocsátás föltételei a kapcsolat szempontjából, egy kapcsolatba ágyazottan? Nézzük ezt öt pontban. 

1. A megbocsátás feltétel nélküli.

A feltételhez szabott megbocsátás nem tud végigmenni, mert amikor feltételeket szabok annak, hogy megbocsássak, akkor a saját felelősségemet elhárítom magamtól. Amit pedig magamra kell vennem, hogy valóban meg tudjak bocsátani. Amikor azt mondom, hogy egy feltétele van annak, hogy továbbmenjünk, akkor te vagy felelős, és én már nem. Ezért nem tud a megbocsátás végigmenni. Ez azt jelenti, hogy többé nem vagyok áldozat, s ha nem vagyok áldozat, akkor van szabadságom, és ha van szabadságom, akkor tudok cselekedni.

2. A hiteles megbocsátás mindkét fél érdekeit figyelembe veszi.

Nem csak az enyémet, és furcsa módon nem csak a tettesét. Ugyanis ha kiszolgáltatottságból bocsátok meg, akkor a saját érdekeimet nem vettem figyelembe. Azután nagyon könnyen lehet, hogy játszmákat játszunk, s a megbocsátás egy játszma elemévé válik. Ekkor sem jön létre a teljes megbocsátás.

3. A megbocsátás része a kapcsolat fejlődésének.

Ezért vállalom a vele járó konfliktust. Mondjuk egy férj-feleség közti konfliktusban az a fajta megbocsátás, amit a feleség úgy ad a férjének, hogy „Jól van, drágám, megbocsátok”, hogy ezzel kikerülje a konfliktust, ez a sohasem lesz elég mély. Az illető sosem fog meggyógyulni, hanem bekerül abba a helyzetbe, hogy az angyal máris dobálja a szívére a köveket. Tehát konfliktus nélkül nincs megbocsátás egy kapcsolatban.

4.  A megbocsátás olyan folyamat, amely mindkét fél részéről áldozatokkal jár.

Egy kedves személy jött hozzám, és azt mondta: „A legnagyobb bajom az, hogy már végérvényesen nem beszélek a saját testvéremmel. Megszüntettem vele minden kapcsolatot. Most, hogy lesz a negyvenedik születésnapom, akarok ezzel valamit kezdeni.” Elkezdett beszélni arról, hogy mi történt kettejük között. Egy órán keresztül mondta, hogy mi minden történt. Mondta a dühét, a fájdalmát, hogy hogyan próbálta a kapcsolatot helyreállítani, hogyan mondta a testvérének, hogy mit csinál rosszul. Én semmi mást nem csináltam, csak végighallgattam. Egyetlen mondatom volt csak a legvégén.

Miután elmondta ezt az egészet, könnybe lábadt a szeme, és én annyit mondtam: „Tudod, azt gondolom, te most egy álmot is siratsz.” Ettől elkezdett zokogni, és azt felelte: „Sosem gondoltam volna, hogy ez így van. Én negyven éven keresztül, mint keresztény katolikus, hordoztam magamban egy álmot, hogy az én testvéremmel milyennek kell lennie a kapcsolatomnak. Miután a kapcsolatunk egyre kevésbé volt olyan, én egyre inkább őt tettem felelőssé, hogy az én álmom nem valósul meg. Ezért aztán egyre inkább azt akartam, hogy változzon meg.” Elkezdett zokogni, majd a végére érve azt mondta:

 „Most megértettem valamit. El kell siratnom az álmomat. S ha elsiratom, akkor egyszer csak az az áldozat, amit itt hozok, az a lemondás, ami megtörténik, az a gyász, amin végigmegyek, lehetőséget ad arra, hogy a testvéremet megint szeressem.”

A megbocsátás áldozatokkal jár, kölcsönös lemondással valamiről.

 AZ ÉLET ÁLTAL ELÉNK ÁLLÍTOTT AKADÁLYOK LEKÜZDÉSE.
Megmutatom, hogy hol van a kritikus pont, amikor a legtöbb ember feladja. Neked pedig most megtanítom, hogy hogyan lendítsd ezen túl magad úgy, hogy még előnyt is kovácsolj a kezdetben vélt nehézségekből.
1. VÁGY
2. HIT
3. TERV
4. NEM VÁRT AKADÁLYOK, FÉLELEM, BIZONYTALANSÁG, KÉTELKEDÉS beékelődése még mielőtt cselekedni tudnánk. Egyfajta próbatétel az élettől! – EZÉRT HIUSUL MEG A LEGTÖBB EMBERNÉL A CÉLKITŰZÉSEINEK A BETELJESÍTÉSE.
5. TERV SZERINTI CSELEKVÉS

AZ ÉN SEGÍTSÉGEMMEL NÁLAD EZ ÍGY FOG KINÉZNI.
1. VÁGY
2. HIT
3. TERV
4. NEM VÁRT AKADÁLYOK, FÉLELEM, BIZONYTALANSÁG, KÉTELKEDÉS beékelődése még mielőtt cselekedni tudnánk. Egyfajta próbatétel az élettől! Segítségemmel beazonosítod az akadályokat, priorizálod. Megoldási tervet készítesz rá és tovább lendülsz.

5. TERV SZERINTI CSELEKVÉS

Számtalan könyv szól a siker eléréséről, de egyik sem tanít meg bennünket arra, hogyan kerekedjünk felül a kudarcon, hogyan gondolkodjunk az akadályokról, hogyan kezeljük őket és diadalmaskodjunk felettük – ezért aztán zátonyra futunk, még mielőtt cselekedhetnénk a céljaink elérése érdekében. Szorongatott helyzetben sokan összezavarodnak, kiadják a kezükből a kezdeményezést, és elönti őket az indulat.
Másfelől viszont nem bénul le mindenki. Bámulatos, hogy némelyek pontosan a bennünket gúzsba kötő akadályokból kovácsolnak maguknak kilövőállványt.

Hogyan csinálják ezt? Mi a titok?

Gondoljunk csak bele: az előttünk járó nemzedékek (Abraham Lincoln, Thomas Edison, Margaret Thatcher és még sorolhatnám) sokkal, súlyosabb problémákkal szembesültek a mieinknél, miközben kevesebb védőháló vette őket körül, és jóval kevesebb eszköz volt a kezükben. Ehhez képest mi mégis megfeneklünk a zátonyon.
Mi volt ezekben az emberekben, amit mi nélkülözünk? Minek vagyunk híján? Egyszerű a válasz: NEM ISMERJÜK A MÓDSZERT AZ ÉLET ÁLTAL ELÉNK ÁLLÍTOTT AKADÁLYOK MEGÉRTÉSÉHEZ, FELMÉRÉSÉHEZ ÉS ENNEK A MEGFELELŐ CSELEKVÉS KIALAKÍTÁSÁHOZ.

Mielőtt elmondom, hogy mely az a három készség, amely lehetővé teszi számunkra, a vereségek, és nehézségek kezelését elmesélek egy történetet.
Egy régi zen történet szerint volt egyszer egy király, akinek a népe elpuhult és rátarti lett. A király, fejébe vette, hogy megleckézteti az embereket. A terve egyszerű volt: egy jókora kőtömböt helyeztetett a fő út közepére, amely teljesen megakadályozta a bejutást a városba. Aztán elrejtőzött a közelben, és figyelte az emberek reakcióit. Vajon mi lesz a válaszuk? Összefognak és elgörgetik a kőtömböt? Vagy elbátortalanodnak, feladják és hazatérnek? A király növekvő csalódottsággal figyelte, hogy egyik alattvalója a másik után fordul sarkon, miután szembesül az akadállyal. Legjobb esetben próbálkoztak mielőtt feladták volna. Sokuk dühösen morgolódott vagy átkozódott, a királyt vagy a szerencsét szidva, de egyiküknek sem sikerült megoldania a helyzetet. Teltek-múltak a napok, mígnem egy magányos paraszt közeledett az úton a város felé. Az akadályt megpillantva ő nem fordult meg – nekifeszült, és minden erejét beleadva megpróbálta eltolni a kőtömböt az útból. Aztán támadt egy ötlete: bement a közeli fák közé, hogy keressen valamit, amit emelő gyanánt használhat. Végül egy nagy ággal tért vissza, amit a célnak megfelelően megfaragott és a segítségével elmozdította a követ az útról. A kő alatt egy aranypénzekkel teli erszény hevert, és egy levél a királytól, amely így szólt:

Az úton lévő akadály az úttá válik. Soha ne feledd, hogy minden akadályban ott rejlik a lehetőség a körülményeink javítására.

Nem arra akarlak buzdítani, hogy legyél „pozitív” minden körülmény között és megváltozik az életed, hanem arra, hogy tanulj meg szüntelenül kreatívnak és alkalmazkodónak lenni.

Nem arról van szó, hogy nem is olyan nagy baj ez. Hanem arról, hogy jól is ki lehet ebből jönni. Mert meg lehet csinálni. Történt már hasonló, és most is történik ilyesmi mindennap. Ezt az erőt szabadítjuk most fel úgy, hogy elmondom, mely az a három készség, amely lehetővé teszi számunkra, a vereségek, és nehézségek kezelését.

1. Percepció
2. Cselekvés
3. Akarat

MI A PERCEPCIÓ?

Az az a készség, ahogyan látjuk és megértjük a körülöttünk zajló történéseket. – és a döntés, amelyet a jelentésüket illetően hozunk.
A percepciónk lehet erő vagy nagy gyengeség forrása. Ha érzelgősek vagyunk, szubjektívek és rövidlátóak, akkor csak súlyosbítjuk a problémáinkat. Amennyiben nem akarjuk, hogy a környező világ legyűrjön bennünket, az előttünk járókhoz hasonlóan kénytelenek vagyunk megtanulni, miképpen szabjunk gátat az indulatainknak, hogy ne azok irányítsák az életünket. Ez hatalmas előnyt jelent számunkra az akadályok ellen vívott küzdelemben.

MI A CSELEKVÉS?

Mindennap cselekszünk, de sajnos nagyon ritkán helyesen a céljaink elérése érdekében. Lépésről lépésre cselekvésről cselekvésre lebontjuk az előttünk lévő akadályokat. Kitartóan és rugalmasan, a céljaink szempontjából leghatékonyabb módon cselekszünk. A cselekvés bátorságot igényel, nem vakmerőséget – kreatív igyekezetet, nem pedig brutális erőt. A lépéseink és a döntéseink determinálnak bennünket: ügyelnünk kell rá, hogy megfontoltan, merészen és állhatatosan cselekedjünk. Ezek a helyes és hatékony cselekvés jellemzői. Semmi egyéb viselkedési forma nem a helyes cselekvést eredményezi: a kifogások keresése, nem a segítségvárás másoktól. A cselekvés a megoldás és az orvosság a gondjainkra.

MI AZ AKARAT?

Az akarat a belső erőnk, amelyre a külvilág soha nem lehet hatással. Ez az utolsó ütőkártyánk. Ha a cselekvés az, amit olyankor csinálunk, amikor még van valamelyes befolyásunk a helyzetünkre, az akaratra olyankor támaszkodunk, amikor a befolyásunk elenyészőben van.
Ha megváltoztathatatlannak látszó és tagadhatatlanul negatív helyzetbe kerülünk, akkor lehetőségünk nyílik az alázat gyakorlására és arra, hogy presszió alatt is helyt tudunk állni céljaink elérése érdekében. Ez az akaraterő. Ámde kiművelést igényel. Fel kell készülnünk a váratlan fordulatokra, sőt még sötét időkben is gyakorolnunk kell a vidámságot. Az emberek gyakran azt gondolják, hogy az akaraterő az, ha valamit nagyon szeretnének. Az akaratnak valójában sokkal több köze van a pillanatnyi lemondáshoz, mint az erőhöz. Inkább az „Isten akarata” vezéreljen téged, mint a „győzni akarás” vagy az „akaraterő”, hiszen ezek az attribútumok, is megtörhetőek. Az igazi akarat nyugodt alázat, rugalmasság, és hajlékonyság; a hamis akarnokság harsánysággal és nagyravágyással álcázott gyengeség.